Gratulálunk az idei 150 ezredik vendégnek!

Tizenegy százalékos vendégszámbővülést hozott eddig a 2023-as év.

Május 15-én délelőtt érkezett az idei 150 ezredik vendég a büki gyógyfürdőbe: Bodóczy Róbert Szombathelyről rendszeres vendége a fürdőnek, így nagyon örült az egyhetes, családi fürdő- és szaunabérletnek, valamint a Bükfürdő-ajándékcsomagnak.

Bodóczy Róbert, az idei 150 ezredik vendég, Cziráki László vezérigazgató és dr. Németh Sándor, Bük polgármestere


Az idei év eddig pozitív képet mutat, ami a büki gyógyfürdő vendéglétszámát illeti.

– 1962. augusztus 19-én nyitotta meg kapuit a büki gyógyfürdő, a mai napig 39.400.000 vendég látogatott el, 2010-ben érkezett a 30 milliomodik vendég – számolt Cziráki László, Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója. – A mai nap fogadhattuk a 150 ezredik vendégünket, idén 11 százalékkal több vendégünk volt már, mint tavaly az első négy hónap adatai alapján, és reméljük, hogy az év végére el fogjuk érni a 600 ezres vendégszámot – fűzte hozzá a vezérigazgató.